HATHA YOGA
BEMUTATKOZÁS
 
PROGRAMAJÁNLÓ
 
FOGLALKOZÁSOK
 
TRADÍCIÓ
 
JÓGASTÚDIÓK
 
LINKAJÁNLÓ
 
Jóga archívum
 
Szánkhja-Jóga
 
Hatha-jóga-pradípiká
 
Mitológia
 
Rámájana
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2007-01-10
 
IV. Kiskindhá könyve 1.

2.

Mikor Szugríva meglátta, hogy a két fegyveres vitéz
arrafelé közeledik, szörnyű ijedség fogta el.
Hevesen dobogó szívvel pillongatott maga körül,
és nem tudta, hová bújjon a majmok legbölcsebbike.
A két nagy erejű láttán lelke nyugalmat nem talált,
és rettegő majom-szíve tanácstalanul dobogott.
Töprengett az igaz lelkű: mi lesz könnyű, mi lesz nehéz,
s izgalmában tanácskozni hívta majmait a király.
Rámát és Laksmanát nézve, az ugrándozó nép feje
nyugtalanul, felindultan beszélt minisztereihez:
"Úgy vélem, hogy a gaz Válin küldte ezt a kettőt ide,
hogy remetének álcázva átjussanak a dzsungelen."

Ezután a hegyoldalról egy magas csúcsra keltek át,
hogy szemügyre vegyék jobban a két páratlan nyíllövőt.
Ott a Válin cselét sejtő, aggodalmában reszkető
Szugrívát megvígasztalta a szóhoz értő Hanumán:
"Ezzel a gyáva aggállyal hagyjatok fel mindannyian!
Ebben a hegyi rejtekben nem kell Válintól tartanunk.
Aki elől zavart lelked menekül, majmok tigrise,
a zord ábrázatú Válint még nem láttam errefelé.
Gonosz, erőszakos bátyád, Válin, a rosszindulatú,
akitől fél szelíd szíved, nincs itt; nem fenyeget veszély.
Kiütközik majom-voltod, fákon ugráló nép ura:
elméd folyton csapong, nem tudsz uralkodni önmagadon.
A jelekből következtess, okosság legyen fegyvered,
mert nem védheti meg népét okosság nélkül a király."

Szugríva végighallgatta Hanumán jótanácsait,
és értelmes beszédére értelmes szóval válaszolt:
"E két erős, íjjal-karddal felfegyverzett, hosszú karú,
isten-szerű vitézt látva, kit ne fogna el félelem?
Válin bérenceit sejtem e két páratlan férfiben.
Király körül sok nép lebzsel; a gyanakvás ajánlatos.
Alattvalóik kezével gyilkolnak az uralkodók,
s Válin a cselfogásokból bő tárházzal rendelkezik.
Te is alattvalómként menj, ismerd ki a két idegent
külsejükről, beszédükről, sőt mozdulataikról is.
Természetüket fürkészd ki, s ha látod, jószándékúak,
barátságos beszédeddel nyerd meg jóindulatukat.
Arcom elé vezesd őket, s tudd meg, hogy a két idegen
mit keres itt az erdőben, íjjal-karddal fegyveresen."

3-4.

A vitéz lelkű Szugríva parancsszavára Hanumán
indult, s egyetlen ugrással ott termett a két hős előtt.
Alakját elváltoztatta a Szélisten ravasz fia,
s kolduló szerzetessé vált a furfangos eszű majom.
A két testvér elé lépett, és illendően meghajolt,
léleknek jóleső, nyájas szóval mondott üdvözletet:
"Királyi bölcsekként fénylő, vezeklésben tökéletes,
szent fogadalmú remeték, e tájra miért jöttetek?
Erős izmú, aranyszínű, faháncs-köntösbe öltözött
vezeklők, mért riasztjátok az erdő békés vadjait?
Kapuretesz-kemény, vastag, hosszú, erős karotokat
ékszer miért nem ékíti, ahogyan illenék reá?
Hegyes nyílvesszők duzzasztják ékes díszű tegzeteket,
mint szörnyű, lángoló kígyók, halálos harapásúak.
- Szugrívát, az igazságos, vitéz lelkű majomkirályt
elűzte sanda testvére, s most szomorúan kóborol.
Ő küldött ide hozzátok, a majmok főinek feje;
az ő követeként jöttem; én Hanumán majom vagyok.
Barátságotokat kéri a törvénykedvelő király;
én főtanácsosa vagyok; a Szél istene volt atyám.
Kedvem szerinti alakot tudok magamra ölteni,
így most Szugríva kedvéért lettem kolduló szerzetes."

Hanumán szavait hallva, Laksmana vette át a szót,
és Ráma buzdítására ő is elmondta sorsukat:
"Fényességes, igaz lelkű, nemes király Dasaratha;
az ő elsőszülött sarját, Rámát látod magad előtt.
Elvesztette királyságát, az őserdő lett lakhelye.
Én is követtem bátyámat, s neje, Szítá is jött vele.
A magára maradt Szítát elrabolta egy ráksasza;
a ráksaszát mi nem láttuk, mikor elvitte hitvesét.
Egy elvarázsolt szellemmel találkoztunk nemrégiben:
Szugrívához, a fán-járók bölcs urához utasított,
aki sokat tapasztalt, s az asszonyrablót is ismeri.
Így szól, valósághoz híven, kérdésedre a válaszom.
Én és Ráma segítségért Szugrívához folyamodunk."

Könny közt, megindító hangon így beszélt Szumitrá fia,
s Hanumán, a beszédében bölcs, ilyen szóval felelt neki:
"Eszes, érzékeik vágyát megfékező vitézeket
örömmel fogad Szugríva; javára válik jöttötök.
A Nap fia segítséget fog nyújtani kétségkivül
Szítá megkeresésében, s éppúgy bízhattok bennem is."

Így válaszolt a Szél sarja, a bölcs elméjű Hanumán,
s a két Raghu-fiat hívta, urához menjenek vele.
A vándor szerzetes külsőt majom-testre cserélte fel,
s őket hátára ültetve, indult a majom-elefánt.

5-6.

A Risjamúka hegycsúcsról a szomszéd hegyre ment velük,
és ott urának elmondta a két testvér történetét:
"Uralkodóm, ez itt Ráma, a nagy bölcsességű vitéz,
és aki vele együtt jött, az testvéröccse, Laksmana.
A Raghu-nemzetség sarja Ráma, Dasaratha fia.
Ráma a Törvényt tisztelve, atyja szavának engedett,
aki mindig igazsággal kormányozta országait,
de egy asszonyra hallgatva, végül száműzette fiát.
Remeteként az erdőben élt a királyfi. Itt nejét
Rávana orvul ellopta. Segítségedet kérni jött.
Barátságodat óhajtják a hősök, Ráma s Laksmana.
Tisztelettel fogadd őket; méltó reá e két vitéz."

Hanumán szavait hallva, Szugríva, a majomkirály
megnyugodott, és félelme rögtön örömre változott.
Emberi alakot vett fel a fákon élő nép ura,
s méltóságteljes szépségben állt a két Raghu-sarj elé:
"Ráma, örömmel hallottam a Szél fiától, hogy ki vagy,
törvénytartó, igaz lelkű, mások üdvén munkálkodó.
Ezért nyereség számomra és megtiszteltetés, uram,
hogy velem majom létemre barátkozni szándékozol.
Ha elfogadsz barátodnak: nézd, jobbomat nyújtom feléd,
kössünk szilárd egyességet; fogd meg kezeddel kezemet!"

Ráma örvendve hallgatta Szugríva bölcs ajánlatát,
s erősen megszorította kezét kezével boldogan.
Hanumán, aki elhagyta a szerzetesi alakot,
most már saját alakjában két fácskával tüzet csiholt.
A tűz fellobbanó lángját virágokkal tisztelte meg,
s a szerződést kötő két fél közé helyezte a tüzet.
Jobbkéz felől körüljárták a tüzet a szövetkezők,
így fogadott barátságot Ráma és a majomkirály.
Ekkor vígasztaló szóval fordult Rámához a király:
"Szívbeli jóbarátom vagy, örömünk s bánatunk közös.
Bízz bennem! Nejed elvesztét nem kell sokáig sínylened;
mint az eltűnt igazságot, visszaszerzem neked megint.
Akár az Alvilág mélyén, akár fent a felhők fölött
szenved rabságban hitvesed, érte megyek s visszahozom.
Tudom biztos jelekből, hogy a Vidéha-királyleányt
láttam, amint elhurcolja a könyörtelen ráksasza.
»Ráma, Ráma!« - sikoltozta, majd kiáltotta Laksmanát,
a szörny karjában vergődve, mint kígyó a sas karma közt.
Mikor engem megpillantott négy társammal a hegytetőn,
elébem dobta kendőjét és csillogó ékszereit.
Mi felvettük a vállkendőt, és megőriztük gondosan;
idehozom, hogy ráismerj nejed ékességeire."

E szavakkal a hegy rejtett barlangjába futott hamar
Szugríva, hogy szívességet tegyen Ráma királyfinak.
Fogta a ledobott kendőt és a fényes ékszereket,
és odavitte Rámához, megmutatta: "Nézd ezeket!"
Ráma átvette a kendőt és neje ékességeit,
s könny fátyolozta el szemét, mint holdat a felhőgomoly.
Szítá emléke kínozta, és könnyek közt felzokogott:
"Jaj, kedvesem" - s fájdalmában földre roskadt erőtlenül.
Laksmanára tekintett, és miközben hulltak könnyei,
szívettépő panaszszóval hívta tanúul a vitézt:
"Nézd, Laksmana, az elhurcolt királyleány vállát fedő,
földre lehullott fátylát, és testéről az ékszereket!"

Bánat-gyötörte bátyjának ilyen szavakkal válaszolt:
"Fülbevalóját nem láttam, karperecét nem ismerem,
csak boka-csatját, mert feljebb sosem tévedt tekintetem."

Majd Szugrívához intézte kérdő szavát a Raghu-sarj:
"Mondd meg, Szugríva, hogy merre hurcolta el hitvesemet,
életem legnagyobb kincsét, a levegőben az a szörny?
Szívem megkeserítője, a gaz ráksasza hol lakik,
aki e hitvány tettével haragomat idézte fel,
tágra tárta maga előtt a Halál szörnyű kapuját,
és a ráksasza-nemzetre elhozta a végpusztulást?"

7, 9-10.

A kétségbeesett Ráma szavára a majomkirály
meghajolt, s összetett kézzel, könnyes szemmel így válaszolt:
"Nem tudom, merre ment, s hol van az a ráksasza-förtelem;
hatalmát, erejét, mocskos nemzetségét nem ismerem.
De igaz szóval ígérem, minden módon azon leszek,
hogy visszanyerjed Szítádat; ne bánkódj, ellenség-ölő!
Lásd, én is elveszítettem nejemet, mégse csüggedek,
s e nagy csapástól görnyedve sem vesztem önuralmamat.
Van egy Válin nevű bátyám, akit nagyra becsült atyánk,
mint ellenség-lemészárlót, és régen én is ugyanúgy.
Midőn lejárt atyánk napja, a majom-nép legfőbbjei
mint idősebbet, őt tették királlyá, s hódoltak neki.
Atyánktól s ősatyáinktól örökölt trónus uraként
tiszteltem mindíg bátyámat, szolgáltam alázatosan.
Egy Májávin nevű démon, Dundubhi szörnyeteg fia,
egy asszony miatt Válinnal nagy viszályba keveredett.
Kiskindhá kapujához jött egy éjjel, míg a nép aludt,
és bömbölt iszonyú hangon, Válint tusára hívta ki.
A rémítő üvöltésre felébredtünk mindannyian.
Bátyám nem bírta fékezni indulatát, és kirohant.
Asszonyai tartóztatták, és én is, tisztelettudón,
de ő lerázott bennünket, s kirontott a nagy erejű.
Testvéri együttérzésből én is mentem Válin után.
Mikor a szörny megpillantott kettőnket közelíteni,
rémület született benne, és szaporán elmenekült.
A rémülten menekülőt nyomon követtük szaporán.
A Hold is éppen akkor kelt, megvilágítva az utat.
Egy fű-benőtte nyílásban eltűnt a démon hirtelen.
Odaértünk a nyíláshoz, s megálltunk tanácstalanul.
Igen bosszankodott bátyám, hogy ellenfele megszökött,
és indulata lángjában így intézte hozzám szavát:
"Állj meg az üreg szájánál, és őrködjél figyelmesen,
miközben én berontok, s bent lesújtom ellenségemet."

Én elleneztem szándékát, de ő hajthatatlan maradt.
Megesketett lábaira, és a barlangba behatolt.
Egy teljes év lepergett már, amióta eltávozott,
s én közben a barlang száját pillanatra sem hagytam el.
Azt gondoltam, hogy elpusztult, és szívem megkeseredett.
Majd egy idő elmúltával döbbenten vettem észre, hogy
sűrű, habos vér tódul ki a földnyílás torkolatán.
Üvöltő démonok hangja ütötte meg a fülemet,
s uralkodóm kiáltása, mint akit vész szorongatott.
E jelekből megértettem, hogy szegény bátyám ott veszett.
Eltorlaszoltam hegycsúcs-nagy sziklákkal a hegyüreget,
víz-áldozatot öntöttem, s Kiskindhába tértem haza.
Titkoltam az igazságot, de megsejtették főbbjeim,
összegyűltek, s királyukká kentek köz-akarat szerint.
Igazsággal uralkodtam reám szállt birodalmamon,
de visszatért váratlanul Válin, a tusa győztese.
Tisztelettel fejet hajtva üdvözöltem testvéremet,
de bátyám vad haragjában rám támadt, durván leszidott.
Válin minisztereimet s összes alattvalóimat
összehívta, s a gyűlésben engem szitokkal illetett:
"Mindnyájan emlékeztek rá, hogy volt: azon az éjszakán
Májávin, az erős démon, párviadalra szólított.
A démon kihívására kiléptem váram kapuján,
és utánam osont álnok, titkolt szándékkal az öcsém.
Másodmagammal meglátott Májávin, a nagy erejű;
megrettent, s elfutott gyáván. Nyomon követtük, én s öcsém.
Gyorsan futott a rút démon, s egy barlang szája nyelte el.
Mikor láttam, hogy elnyelte ellenfelemet az üreg,
utasítottam kétszínű, álnok szívű testvéremet:
»Nem térek meg a városba, amíg nem végeztem vele;
várj itt a barlang szájánál, amíg elpusztítom a gazt.«
Gondoltam, hogy öcsém megvár, és beléptem a szörny nyomán.
A szövevényes barlangban bolyongtam egy esztendeig,
amíg sikerült meglelnem rejtőzködő ellenemet.
Megöltem, és kiirtottam egész rokonságát vele.
Bömbölt haláltusájában a föld mélyén a szörnyeteg,
s kiömlő vére árjával színig megtelt a hegyüreg.
Elvégeztem teendőmet, halva volt hitvány ellenem,
indultam a kijárathoz, de szikla torlaszolta el.
Testvéremet kiáltottam: » Szugríva, jőjj! Szugríva, jőjj!«
Ám válasz a kiáltásra nem jött. Megdöbbentett a csend.
Sok rúgással ledöntöttem az üreg sziklatorlaszát,
előjöttem a tört úton, s ismét városomban vagyok.
Szugríva, ez az arcátlan, elirígyelte trónomat,
s testvéri kötelességét feledve, az üregbe zárt."

Beszéde befejeztével Válin, a törvényt elvető,
kikergetett a városból, egy szál ruhával testemen.
Száműzetésbe küldött, és elragadta hitvesemet.
Féltemben az egész földet, erdőket és tengereket
bekóboroltam, és végül a kies Risjamúka-hegy
lett menedékem. Itt Válin nem bánthat; hallgasd meg, miért.

11.

Volt egy szörnyű bivaly-démon, a hegynagyságú Dundubhi.
Testében egyesítette ezer elefánt erejét.
A nagy erő a démon torz agyát dölyffel töltötte el,
s felkereste nagy testével az Óceánt, vizek urát.
Rugdosni kezdte lábával a gyöngyökben gazdag vizet,
és gőgősen szólította viadalra: »Mérkőzz velem!«
Ekkor kiszállt a mélységből a Víz hatalmas istene,
s a végzet-űzte démonnak nyugodt hangon így válaszolt:
»Tusára vágyó, nincs rá mód, hogy tusára szálljak veled,
de megmondom, figyelj rám, hogy ki lesz méltó ellenfeled.
Siva nejének atyja a hegyek ura, Himalája;
völgyeiben folyók folynak, erdők borítják oldalát,
jámbor vezeklők népének nyújt oltalmat erdőiben -
ha akarsz, vele birkózz meg; ő egyenlő erős veled.«
Azt gondolta a démon, hogy féltében szólt az Óceán,
s mint idegről a nyílvessző, röpült a nagy hegység felé.
Vezérelefánt nagyságú, fehérlő sziklatömbjeit
öklelve szerteszét szórta vadul bömbölve Dunbudhi.
Testet öltött az istenség, s mint fehérlő felhőgomoly,
saját csúcsára állt, s onnét megszólította Dundubhit:
»Tiszteld a törvényt, Dundubhi! Ne háborgasd hegységemet!
A csata távol áll tőlem; remetéknek nyújtok tanyát.«
A hegyek bölcs királyának csillapító szavaira
haragtól vérvörös szemmel fakadt ki a vad szörnyeteg:
»Ha gyáva vagy, ha tőlem félsz, vagy harcban nem vagy járatos,
magad helyett nevezz meg mást, aki birokra kel velem!«
Haragját elpalástolta a fenséges Himálaja,
s a hányaveti démonnak türelmes szóval válaszolt:
»A kincsözönben dúskáló Kiskindhá városban lakik
Indra isten fia, Válin, a majom-nép vitéz ura.
Erős, csatához értő, bölcs, s mindenkinél alkalmasabb,
hogy viadalra szólítsd, mint Indra Namucsi óriást.«
A Hegy Ura tanácsára felizzott Dundubhi dühe,
s indult száguldva, hogy Válint városában keresse fel,
rémítő nagy bivaly-testben, hegyes szarvval, félelmesen,
mint égbolton a vízzel telt viharfelhő eső előtt.
Kiskindhához megérkezve, a városkapuban megállt,
s földet-remegtető hangon elbődült, mint a gongütés.
Fákat tördelt, patájával kapálta a földet vadul,
öklelő elefánt módján döfölte szarva a kaput.
Válin háreme mélyében meghallotta a vad robajt,
s kisietett a szép nőkkel, mint csillagsereggel a Hold.
Világos, érthető szóval szólította a tombolót:
»Miért bömbölsz, szörny? Kiskindhá kapuját miért döngeted?
Ismerlek, durva Dundubhi. Védd életedet, ha tudod!«
Nyakából elhajította atyjától kapott ékszerét,
az arany koszorút Válin, s ellenfelére támadott.
Megragadta két szarvánál a hegynagyságú Dundubhit,
meglóbálta, üvöltött és földhöz csapta az óriást.
Élet-oltó csapásától összezúzódott Dundubhi.
A földön elterült nagy test öt elemére szétoszolt,
s áradt a leterítettnek orrán-fülén a vérpatak.
Válin a testet felkapta, meglengette feje fölött,
s nagy lendülettel mérföldre hajította a tetemet.
A messzire hajítottnak szájából vér permetezett,
s egy remete tanyájára szórta a szél a cseppeket.
Matanga, remeték bölcse, látta a hulló cseppeket,
haragra gerjedt, s töprengett magában: »Ki ez a gonosz,
aki sebek szennyes nedvét szórja reám váratlanul?«
Kisietett kunyhójából, s megpillantotta a kimúlt,
hegynagyságú bivaly-démon földön heverő tetemét.
Vezeklése hatalmával meglátta a történteket,
és nagy átkot bocsátott az elhajító majom felé:
»Soha ide ne léphessen, és ha belép, pusztuljon el,
aki remete-erdőmet vér nedvével fertőzte meg,
s az idehajított testtel kitördelt fákat, bokrokat!
Ha remete-tanyám táján egy mérföldnyi kerületet
átlép a balgatag lelkű, percig se élhessen tovább!
És hogyha hívei közül éppen itt járnak némelyek,
távozzanak békességben; nem maradhatnak ők sem itt,
mert megfogja erős átkom mindegyiket, ha itt időz,
gyümölcsöt-gyökeret tépve, pusztítva lombot és csírát
e békességes erdőben, melyet gyermekként óvok én.
Egy napot adok távozni; ha holnap majmot látok itt,
kővé változik átkomtól sok-sok ezer esztendeig«
A majmok félve hallgatták a remete varázsszavát,
s eltávoztak az erdőből. Láttukra Válin így beszélt:
»Mi történt, hogy Matangától ide gyűltek mindannyian
az erdőben lakó majmok? Csapás zúdult a tájra tán?«
Ekkor a majmok elmondták Válinnak a történetet,
és Matanga nagy átkáról tudósították urukat.
Ő a nagy szent elé járult, s leborulva esedezett,
de nem vetett ügyet sem rá, és hajlékába távozott.
Az átok foganatjától retteg Válin azóta is,
s Risjamúka felé sem jön, látni sem meri a hegyet.
A tilalom folytán, Ráma, itt nem kell tőle tartanom,
és félelem nélkül járom az erdőt, s velem híveim.
Nézd, Raghu sarja, itt ezt a hegycsúcs nagyságú csontrakást:
szörnyű erő röpítette idáig ezt a tetemet.
Megítélheted ebből is, Válin mily iszonyú erős;
úgy gondolod, hogy képes vagy viadalban lebírni őt?"

A vitéz lelkű Szugríva aggodalmas szavaira
Ráma csak elmosolyodott, majd nyugodtan így válaszolt:
"Szugríva, hogyha nem bízol erőmben, majom-nép ura,
bizonyítékkal szolgálok, hogy bízvást számíthass reám."
Így beszélt biztató szóval a majomhoz a Raghu-sarj,
majd egyetlen lábujjával felkapta a nagy csontrakást,
játékosan meglóbálta, és tíz mérföldre rúgta el.

12.

Örömmel látta Szugríva, összekulcsolta két kezét,
s elismerőleg főt hajtva hódolt Ráma vitéz előtt:
"Óh, férfiak oroszlánja, Indrát s egész isten-hadát
könnyűszerrel legyőznéd te, nemhogy Válin majomkirályt.
Minden bánatom elszállott, végtelen boldogság fog el,
hogy ilyen pártfogót nyertem, földi Indrát és Varunát.
Azt a testvér alakjába öltözött ellenségemet
öld meg csatában érettem; ezért kulcsolom kezemet."

Ő magához szorította Szugrívát barátságosan,
mintha öccsét ölelné meg, és nyájas szóval válaszolt:
"Menjünk tehát Kiskindhába; indulj előttem sebesen,
s ha megérkeztünk, hívd harcra Válint, álnok testvéredet!"

Tüstént mindnyájan indultak Válin székvárosa felé,
amely fákkal körülvéve, sűrű erdő mélyén feküdt.
Szugríva rémítő hangon üvöltötte Válin nevét,
s a viadalra készülve, szorosra húzta köntösét.
Öccse kiáltását hallva, a nagy Válin haragosan
előjött, mint a Fény-adó a Felkelés hegyoldalán.
Gomolygó küzdelem támadt Szugríva és Válin között,
mintha egymásnak ütközne két nagy csillag az ég ívén.
A négy ököl mint négy mennykő, mint négy villám a négy tenyér
cikázva sújtott egymásra az őrjöngő, szilaj tusán.
Ráma felajzott íjával figyelte a két küzködőt,
az egymáshoz ikerpárként hasonló két majomkirályt.
Mivel megkülönbözetni nem bírta a testvéreket,
halálos nyíl lövésére nem tudta elszánni magát.
Válin megtörte Szugrívát, és a majom elmenekült,
mert nem találta ott Rámát oltalmazóul oldalán.
Ütésektől legyengülve, saját vérétől szennyesen,
nyomában üldözőjével, Risjamúka felé futott.
Mikor beért az erdőbe, Válin a fák előtt megállt,
mert rettegett az átoktól, és szitkozódva távozott.
Ráma követte Szugrívát. Vele ment öccse, Laksmana.
Hanumán is velük tartott. Felkeresték a vert vitézt.
Amint Szugríva meglátta, hogy Ráma közeleg felé,
búsan, szégyenkező arccal, földre sütött szemmel beszélt:
"Rábeszéltél, hogy hívjam ki, s te erődet megmutatod,
s most, hogy összeveszítettél, cserben hagyod védencedet.
Felbujtás helyett őszintén be kellet volna vallanod,
hogy nem szállsz szembe Válinnal, s békén maradtam volna itt."

A vitéz lelkű Szugríva panaszkodó szavaira,
szemrehányó beszédére Ráma csitítva válaszolt:
"Kedves barátom, hallgass meg, s távolítsd el haragodat;
ne neheztelj; okom volt rá, hogy ne lőjem ki nyilamat.
Ékszerekkel, ruhátokkal, testben s járásotokban is
hasonlítotok egymáshoz, te és bátyád, mint két iker.
Megzavart e hasonlóság, majmok legnemesebbike,
ezért nem mertem ellőni élet-kioltó nyilamat,
féltemben, hogy barátomat ölöm meg segítség helyett.
Indulj tusára újólag, ne csüggedj el, majmok ura,
de előbb ölts a testedre olyan ismertető jelet,
amelyből felismerhetlek, ha párharcba bocsátkozol.
Laksmana, messziről látszó ismertető jelül szakíts
egy virágzó folyondárt, és fond Szugríva nyaka köré!"

Ekkor öccse kiválasztott egy virággal dúsan rakott
folyondárt, leszakította, nyakára fonta szorosan.
Nyakában a folyondárral úgy tündökölt a nagy majom,
akár darvak füzérével az alkonyati fellegek.
Újra erőben és büszkén, Rámát tudva az oldalán,
a Válin-védte városba indult elszántan a majom.

14-15.

Itt a mézsárga Szugríva eget-repesztőt ordított,
hogy a hangtól fejvesztetten szétfutottak a nagy bikák,
mint csatában a sebzett ló, menekültek vadállatok,
madarak földre hulltak, mint mennyből lebukó szellemek.
Meghallotta az ordítást a háremében mulató,
öccse megcsúfolásának örvendő durva Válin is.
A minden élő szívében félelmet keltő bömbölés
elűzte mámorát tüstént, és szörnyű düh töltötte el.
A rettentő üvöltésre talpára ugrott a majom,
és szinte meghasították a földet döngő léptei.
Tárá királyné aggódó szeretettel ölelte meg,
s zavartan, remegő hangon próbálta csillapítani:
"Fékezd haragod, mely rádtört, mind sodró, áradó folyó!
Várj reggelig! Ha megvirrad, majd megmérkőzhetel vele.
Elmondom, hogy mitől tartok, miért kérlek, hogy ne siess.
Épp most verted le Szugrívát, és megsebesült súlyosan;
s ha visszatér ilyen gyorsan, és csatázni hív, ez gyanús.
Nem hiszem, hogy magától jött újra kiállni ellened;
nyilván erős segítőre talált, azért büszkélkedik.
Kérlek, hallgass tanácsomra; hasznodra lesz, ha megteszed:
öcsédet, Szugrívát kend fel társuralkodóvá hamar.
Testvér marad a testvéred, akár távol, akár közel,
és a testvér a testvérnél hívebb barátot nem talál."

16.

A csillagfényes orcájú Tárá üdvös tanácsait
a gőgös Válin fitymálta, és ingerülten válaszolt:
"Csatában sose hátráló, nem alázkodó harcosok
inkább meghalni hajlandók, mint tűrni sértés szégyenét.
Az alávaló Szugríva párviadalra szólító,
hitvány, dölyfös üvöltését nem viselheti el szívem.
Megyek és megküzdök vele; aggodalomra nincs okod.
Letöröm nagyravágyását, de megkímélem életét."

A nyájas szavú, szép Tárá Válint féltőn ölelte meg,
majd sírva, lassú léptekkel megkerülte jobbkéz felől.
Áldó, győzelmet ígérő jósigéket mondott reá,
s kétségbeesve támolygott háremébe hölgyeivel.
Válin, akár a nagy kígyó, haragjában lihegve fújt,
s villogó pillantásokkal ment keresni ellenfelét.
Akár a lobogó tűzláng, várt rá a sárga, nagy majom.,
Felövezte magát Válin, és Szugríva felé rohant,
magasra emelt öklével készülve földre sújtani.
Ökölbe szorított kézzel ugrott elé Szugríva is,
a vállas Válin vesztére vágyódva bosszúszomjasan.
Haragtól rézvörös szemmel állt a reá rontó elé
a szörnyű erejű Válin, és gúnnyal kiáltott felé:
"Ezt a kemény ujjú, súlyos, összeszorított öklömet
lendülettel feléd sújtom, és kitépem életedet."

E szavakra testvéröccse szintén visszaadta a szót:
"Fejedre zuhanó öklöm fojtsa beléd az életet!"

Rávetette magát Válin, rásújtott szörnyűségesen;
mint források hegyoldalból, patakzott testéből a vér.
De mitsem bánta Szugríva. Kitépett egy nagy sála-fát,
s végigvágott Válin testén, mint a villám a hegytetőn.
A nagy szálfa csapásától imbolyogva megtántorult,
mint rakománya súlyától tengeren imbolygó hajó.
Mintha az égen egymásba csapódna a Hold és a Nap,
két keselyű egymást tépné, úgy marták egymást vad tusán.
Ágastul kicsavart fákkal, kemény sziklatömbökkel és
sziklakemény karommal, majd karokkal, térddel folyt a harc.
Végül Válin tovább bírta, s a harcban ő maradt felül;
Szugríva lassan elgyengült, fogytán volt minden ereje.
Ráma látta, hogy elgyengül Szugríva, szövetségese,
s kétségbeesve, aggódva, mind gyakrabban tekint körül.
Szorult helyzete láttára Ráma látta, hogy itt a perc,
s ekkor nyilát elővette, hogy Válinnal végezzenek.
Íjára helyezett egy nagy, kígyóméreg-tüzű nyilat,
s az íjat ívbe hajtotta, Halál dobókorongjaként.
Az ideg pendülésétől felrebbent a madársereg,
s menekült minden négylábú, megrettenve, hogy itt a vég.
Mennydörgő zajjal elpattant a villám-villogású nyíl,
suhant, és Válin mellébe fúródott be szélsebesen.
A páratlan vitézségű Válin, a hős majomkirály,
az ütés szörnyű súlyától hanyatt zuhanva elterült.

17-18.

Ám ereje és szépsége, bátorsága és élete
a vitéz lelkűt még földre zuhantában sem hagyta el.
A pompás drágakő-nyaklánc, a nagy Indra ajándéka,
a halálra sebzett testben megtartotta az életet.
Nyakában az arany lánccal a haldokló úgy tündökölt,
mint a szélükön alkonyfény színében égő fellegek.
Az elesett, lassan-lassan körültekintő hős iránt
tiszteletet tanusítva, mellé lépett a Raghu-sarj.
Nagy erejű legyőzőjét felismerte áldozata,
s a Törvény igazságával, kemény szóval feddette meg:
"A harcban másfelé nézőt nem dicsőség elejteni.
Hitvány orgyilkosom lettél, míg mással vívtam a tusát.
Ráma igaz, nemes lelkű, szavát tartó, becsületes,
könyörülő, szelíd szívű, mindenkinek csak jót akar,
szilárd, nagy célokért küzdő, segítő, törvénytisztelő -
egész világon így zengik dícséreted az emberek.
Most látom, hogy törvénytipró, gonosz lelkű, jellemtelen,
képmutató, olyan vagy, mint a fűvel benőtt kútgödör.
Városodban, országodban sohasem tettem semmi kárt,
nem illettelek rossz szóval - mért öltél meg ártatlanul,
miközben mással harcoltam, téged nem is bántottalak?
Gyümölcsön és gumón élő, erdei állatok vagyunk,
egyszerűek szokásaink - te pedig ember vagy, király.
Föld, arany, kincsek és jószág szokták szülni a háborút;
téged ide mi csábított? Erdőim és gyümölcseim?
Megölted, aki nem vétett - e szégyenletes tett után
mit fogsz szólni tisztességes emberek közt, nagy Raghu-sarj?"

Törvényre és igazságra hivatkozva ekként beszélt
elakadó lélegzettel Válin, vádolva gyilkosát,
s mint a vizét vesztett felleg, fényét veszítő Fény-adó,
kialudt tűz, feküdt némán az erejét vesztett vitéz.
Ráma a vádoló szóra ilyen beszéddel válaszolt:
"Balga vagy, nem ismersz törvényt, hasznot, szabályt, viselkedést,
s együgyüségedben szitkot mersz szórni rám illetlenül.
Tudd meg: a Raghu-nemzetség örök tulajdona a Föld,
ők büntetnek s jutalmaznak embert, állatot egyaránt.
Most Bharata kormányozza igazsággal, törvényesen,
s parancsa végrehajtói vétket sosem követnek el.
Én is a törvényben járok az ő akarata szerint,
s a helyes úttól eltérőt zabolázni feladatom.
Te eltértél a törvénytől, tetted szégyent hozott reád,
mert vágyaidnak engedtél, királyokhoz méltatlanul.
Az idősebb fiútestvért, az atyát és az oktatót,
e hármat tartsa atyjának, aki a törvényt tiszteli.
Jó erkölcsű tanítványát, testvéröccsét, édes fiát,
e hármat fiának tartsa, aki a törvényt követi.
Te a törvényt megsértetted, öcséd feleségével élsz;
ez volt az oka, tudd meg, hogy büntetésül megöltelek.
Mintha menyeddel vétkeznél bujaságodban, épp olyan,
hogy Szugríva életében magadévá tetted nejét.
Te letértél az ösvényről, s kéjednek engedtél, majom;
sógornőd meggyalázása hozta reád a büntetést.
Szugríva oly barátom lett, akár testvérem, Laksmana;
feleséghez, királysághoz egymást fogjuk segíteni.
S egy másik okom is volt rá, majom, hogy elejthesselek;
hallgass végig, és értsd meg, hogy neheztelésre nincs jogod.
Nem bántam meg, amit tettem, bár nem haragudtam reád.
Hurokkal, tőrrel, csapdával fogdossák el az emberek
a vadakat az erdőben, rejtekből is és nyíltan is.
Akár félénken elfutnak, akár megállnak jámborul,
elejtik őket, elfogják a hússal élő emberek,
s hogy orvul is vadászgatnak, azt véteknek nem nevezik.,
Te fatetőkön ugráló, nyilammal elejtettelek,
mert csak majom vagy, s mit bánom, hogy harcoltál vagy sem velem.
A törvényt a király szabja, övé az élet és vagyon,
ő adja és ő veszi el, vedd tudomásul, te majom.
Őt megölni, szidalmazni, megharagítani tilos,
mert emberi alakjában földreszállt isten a király.
Te a törvényt megsértetted, gyalázni mertél engemet,
a törvény felkent őrzőjét atyáim s őseim nyomán"

Ráma kemény beszédére Válint bűnbánat fogta el,
megértette a törvényt, s nem hibáztatta Rámát tovább.
Két kezét összekulcsolva, alázatosan válaszolt:
"Meggondolatlanságomban sértő szót szóltam az imént.
Raghu-család nemes sarja, kérlek, ne ródd fel vétkemül.
Elszakadtam a törvénytől, áthágtam a törvény szavát;
oltalmazz balgaságomban, törvény-őrzők legjobbika!"

Torkát fojtogató könnyel, akadozva suttogta még,
könyörgő pillantással, mint mocsárba süppedt elefánt:
"Nem önmagamért bánkódom, nem Táráért és népemért:
Angadáért, fiacskámért, aki csak erényben öreg.
Féltettem, kényeztettem, s most, hogy elveszíti támaszát,
el fog senyvedni, sorvadni, mint kiapadt vizű folyó.
Gyermek és tanulatlan még egyetlen szeretett fiam;
vedd oltalmad alá, Ráma, Tárá erőtlen magzatát."
Így esedezett Rámához Válin, majd elakadt szava.
Ráma törvényt, igazságot, jóindulatot ismerő,
bölcs szavakkal vígasztalta a könnyező majomkirályt:
"Távoztasd el a félelmet, a szívedet gyötrő zavart!
A Végzet rendelésének senki nem mondhat ellene.
Ahogy te óvtad, gondoztad egyetlen fiad, Angadát,
úgy fogja óvni, gondozni Szugríva is, én is vele."

19.

Ráma vígasztalására már válaszolni nem tudott
a majmok mahárádzsája. A nyíl sebétől haldokolt.
Kövek zúzták egész testét, fatörzs-csapások tagjait,
s a nyíltól, életet-oltótól, végső kábulat fonta be.
Megtudta neje, szép Tárá, hogy a fán-járók párducát
a Ráma-lőtte nyílvessző megsebezte halálosan.
Felfogva férje balsorsát, a szörnyű gyászhír hallatán
az ékes hegyi barlangból fiával együtt kirohant.
Az úrnőjük után indult, erős majmok-bölényeit
az íját markoló Ráma láttán rémület fogta el.
Fejvesztve menekültek, mint a szarvas-csorda szertefut,
ha a vadász nyilától a vezérállat a földre hull.
A kétségbeesett Tárá a kétségbeesett hadat,
a gyáván megfutamlókat, próbálta csillapítani:
"Uralkodótok orcája előtt kellene állnotok,
s csúfosan cserbenhagyjátok, hogy mentsétek irhátokat.
Irigyelte királyságát bátyjától gonosz öccse, és
meggyilkoltatta rejtekből lövő Rámával álnokul."

Királynéjuk szavát hallva, a majmok bölcs vezérei
az időhöz szabott szóval mondták ki véleményüket:
"Fordulj vissza! Fiad még él. Menekítsd fiad, Angadát!
A Halál Ráma testében megölte s viszi uradat.
Mint a villám, lesújtották Válint villámsebes nyilak,
s megvert hadként futott széjjel a majmok nemes nemzete.
Vonuljunk falaink közé, kenjük királlyá Angadát,
Válin fiát. Az ugrálók népe engedni fog neki.
S ha nem tartod tanácsosnak, hogy itt maradjunk e helyen,
rejtett hegyi barlangokba átköltözik minden majom."

A megfutamodó majmok gyáva beszéde hallatán
önmagát tükröző szóval szólalt meg a szép mosolyú:
"Nem érdekel királyságom, sem Angada, sem önmagam,
ha hallom, hogy halálán van férjem, a majom-nép ura.
A majmok oroszlánjának lábaihoz kell hullanom,
ha őt földre terítette Ráma gyilkos nyílvesszeje."

Így beszélt, és eszét vesztve fájdalmától, sírva rohant,
kezével verve mellét és fejét, zokogva görcsösen.
Odatámolygott. Ott látta földre bukott, sebzett urát,
a csatában nem hátráló vitézeken győztes vitézt,
sziklatömböket zúdítót villámfegyveres Indraként,
viharszelek duzzasztotta fellegek hangján bömbölőt,
harcban csatakiáltással szíveket megremegtetőt,
akár éhes királytigris mancsától lesújtott vadat.
Ott látta földre támasztott íjával férje győztesét,
mellette férje öccsét, és harmadikul hős Laksmanát.
Tovasietett mellettük, fekvő férjéhez sietett,
meglátta, megtántorodott, és kábultan mellé rogyott.
Majd álomból ocsúdóként sikoltott: "Felséges uram!"
s a Halál kötelékéből vergődőt nézve, zokogott.

22.

Fogyó lélegzettel, fogyó élettel pillantott körül
Válin, és hű nejét látta, akár víjjogó keselyűt,
mellette szeretett fiát. Fájdalom hasított belé.
Előtte álló Szugrívát, öccsét, a majmok új urát
szólítva végső kéréssel, szerető szóval így beszélt:
"Engesztelődj meg, Szugríva! Kérlek, ne vess meg vétkemért!
Könyörtelen Végzet vonszolt balgatag tetteim felé.
A Végzet rendeléséből kettőnknek nem rendeltetett,
hogy igaz testvérként éljünk szeretetben és boldogan.
Másként fordult. Lépj hát most te helyembe királyságomon!
Látod, Halál országába vezet utam hamarosan.
Megválok életemtől és birodalmam kincseitől,
megválok gáncs-nem-illette, fényes dicsőségemtől is.
Az életétől búcsúzót szánd meg, és hallgasd meg szavát,
és még ha terhes is, tedd meg, amire utoljára kér.
Nézd e földre borult arcú, könnyekben úszó Angadát,
jólelkűt, jobbat érdemlőt, nem-gyerek-eszű gyermeket.
Mintha saját fiad volna, vedd oltalmadba fiamat;
bár atyját elveszítette, ne veszítse el mindenét.
Hidd meg, leghívebb híved lesz, segítőd lesz Tárá fia,
csatákban győzhetetlen hős lesz majd az ifjú Angada.
S tudd hitvesemről, Táráról, hogy sok tudásban járatos:
a jövő feltárásában, és nagy varázslatokban is.
Ha valamit javall, azt te bizton bízvást megteheted,
mert minden, amit Tárá mond, ne kételkedj, beteljesül.
S barátod, Ráma dolgában el kell majd járnod gondosan;
ha buzgalmadban ellanyhulsz, a Törvényt sérted meg vele."

Ezután Válin elnémult, szemének fénye megtörött,
s kifordult, félelmes foggal mozdulatlanná merevült.

23.

Az életből eltávozott Válin testére ráborult
Tárá, arcát megcsókolta, és halottjához így beszélt:
"Fekszel a szomorú földön, köveken és göröngyökön,
szívem szaggatod, hős férjem. Nem fogadtad tanácsomat.
Majmok Indrája, kedvesebb neked a föld, mint én vagyok,
mert azt öleled fektedben, s nekem szómra nem válaszolsz.
Köréd gyűltek a medvék és majmok fői, uruk köré;
gyötrelmes panaszuk hangját, zokogó gyermeked szavát,
s az én sírásomat hallva, miért nem eszmélsz, kedvesem?
Harcban elesve itt fekszel, vitézek méltó fekhelyén,
ahová eddig mindig te fektetted elleneidet.
Tiszta család nemes sarja, harc kedvelője, kedvesem,
védelem nélkül itt hagytál, elmentél, oltalom-adóm.
Ne adja lányát harcoshoz, aki lányának jót akar;
lásson engem, az özvegyet, holt harcos halott hitvesét.
Büszkeségem, boldogságom, üdvösségem porrá omolt;
parttalan, feneketlen, mély bánat-tenger magába nyelt.
Azt kell hinnem, bizonyára kőből van kőkemény szivem,
hogy halott férjemet látva, nem reped rögtön százfelé.
Hitvesem volt, barátom volt, természettől legkedvesebb
a hős, akit az életből száműzött a vesztes csata.
A férjét vesztő asszonynak hiába vannak fiai,
hiába van gazdagsága - nem más, csak özvegy; így igaz.
Tulajdon testedből ömlő vér iszapjában úgy heversz,
mint régen bíbor szőnyeggel borított, puha nyoszolyán.
Porral és iszamós vérrel szennyezett, drága testedet
karom nem tudja, mint régen, most magamhoz szorítani.
Hosszú nyíl áll ki szívedből, s távol tart tőled, nem ereszt
hozzád símulni, csak nézlek, mint búcsúzó a távozót.
Ma meg lehet elégedve Szugríva: Ráma nagy nyila
messzire űzte félelmét ezen az iszonyú csatán."

25-26.

Tárá, Angada, Szugríva szenvedésében osztozott
Ráma, s hogy gyászuk enyhítse, vígasztalóan így beszélt:
"A gyász fájdalma nem használ annak, aki eltávozott;
egyetlen szertartás vár rá, azt kell még elvégeznetek."
Angada elszorult szívvel, s vele Szugríva szomorún,
máglyát rakott, s a máglyára helyezték Válin tetemét.
Szabály szerint tüzet téve a máglya alá, jobbfelől
kábult szívvel körüljárta távozó atyját Angada.
Mikor a máglya elhamvadt, a majom-nép legfőbbjei
a folyóhoz vonultak le, víz-áldozatot önteni.
A hűs, tiszta folyó partján élükre állott Angada,
és tisztító vizet hintett magára mindegyik majom.
Szugríva szomorúságán elszomorodott Ráma is,
és velük együtt gyászolva, gyász-szertartást végeztetett.
Szugríván meg se száradt még a ruha, s szolgálattevőn
körülvették az ugráló nép főfő miniszterei.
Az ernyedetlen buzgalmú, hosszú karú Ráma elé
járultak összetett kézzel, mint Brahmához a mennylakók.
Ekkor a napkorong-fényű orcájú, aranyhegy-színű
Hanumán, a Szél gyermeke, összetett kézzel így beszélt:
"Kegyed folytán ma Szugríva elnyerte a hegyes fogú,
duzzadó erejű, bátor majmok atyáktól örökölt,
dicsőséges királyságát, a nem könnyen elérhetőt.
Még ma a fényes városba bevonul, ha megengeded,
s híveire támaszkodva átveszi az uralkodást.
Kenetekkel s varázsfűvel felkenik szertartás szerint,
s ő neked gyöngyfüzérekkel fejezi ki hódolatát.
Keresd fel hegyi barlangját, fejedelmi, kies lakát,
és köss vele szövetséget most már uralkodó gyanánt."

Az ellenséges hősöket leigázó, hős Raghu-sarj
Hanumán bölcs beszédére okos szavakkal válaszolt:
"Hanumán, kedvesem, tudd meg, hogy tizennégy esztendeig
se faluba, se városba nem tehetem be lábamat.
A gazdag, égi szépségű barlangba menjen nélkülem
Szugríva, s tüstént kenjék fel szabály és szertartás szerint."

Majd a nemes Szugrívához intézte szavait a hős:
"Angada eszes és bátor, illendően viselkedik,
méltó rá, hogy magad mellé ifjú királlyá felkenesd.
Elsőszülött testvérednek ő az elsőszülött fia,
atyja mása vitézségben, erős lelkű, nem csüggedő.
Ám éppen az esős évszak első hónapjában vagyunk,
s négy hónapig esőfelhők zúdítják ránk özönüket.
Nem valódi harci tettekre ez az idő. Te térj haza
szép palotádba; én addig ezen a hegyen maradok.
Kellemes, tág, szellők-járta e barátságos hegyüreg,
bővelkedik forrásokban, lótusz-lepte tavakban is.
Az első őszi hónapban Rávana ellen indulunk.
Most foglald el királyságod, hadd örüljenek híveid."

Szugríva, engedélyt nyerve a távozásra, bevonult
Válin volt birodalmába, Kiskindhá szép utcáira.
Tüstént körülözönlötték ugrálva-járók ezrei
a gazdag, ékes városba bevonuló majomkirályt.
Mikor körükben láthatták a fákon-lakók fő urát,
földre borultak arcukkal alattvalói boldogan.
Szugríva megszólította és felemelte híveit,
s élükön bátyja tündöklő palotájába bevonult.
A majom-nép oroszlánját királlyá kenték hívei,
mint az Ezerszemű Indrát királyukká a mennylakók.
Feje fölé aranybojtos, hófehér napernyő feszült,
két színarany fogantyújú jakfark legyezte kétfelől,
testét fehér köntös fedte, és drágaköves ékszerek.
Ő bőkezű ajándékkal tisztelte meg a papokat,
akik varázsigéikkel, szent fűvel és szent vajjal is
megszentelték az oltáron lobogó áldozat-tüzet,
majd az aranyos padlójú, drága szőnyeggel letakart,
tarka virágfüzér-díszes, szellő-járt palota-tetőn
pompás trónusra ültették, arcával napkelet felé,
s tiszta vizű folyókból, szent fürdőhelyekről, és a nagy
óceán minden partjáról merített vizet hoztak, és
arany korsókba töltötték a szent nedvet szabály szerint,
s a tiszta, csillogó vízzel a majom-nép legfőbbjei
a szent tanok előírta, öröklött szertartás szerint
királlyá kenték Szugrívát, mint istenek az Ég Urát.
A majmok ura, Szugríva, megfogadta Ráma szavát,
magához hívta, és ifjú királlyá kente Angadát.
Elégedetten szemlélték nemes tettét a fán-lakók;
"jól van, jól van!" kiáltással magasztalták királyukat.
A két vitéz lelkű testvért, Rámát és vele Laksmanát
dícsérő szóval éltette az ujjongó majomsereg.
Sok tarka zászló lengése, nyüzsgő, víg, ünneplő tömeg
ékesítette Kiskindhát, erdőlakók szép városát.

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
IRODALOM
 
E-KÖNYVTÁR
 
NŐI JÓGA
 
NŐI JÓGA
 
Néhány Ászana - feltöltés alatt
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre