A HATHA-JÓGA LÁMPÁSA

Fordította: Hidas Gergely, Kiss Csaba, Zentai György
Lektorálta: Ruzsa Ferenc
Illusztrálta Rippl Renáta
Terebess Kiadó, Budapest, 2000
A könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Tartalom

Előszó
Első tanítás
Második tanítás
Harmadik tanítás
Negyedik tanítás
Jegyzetek
Szójegyzék

Előszó

Az olvasó a Hatha-jóga-pradípiká ("A hatha-jóga lámpása") című indiai jóga-tankönyv első olyan magyar nyelvű fordítását tartja kezében, amely az eredeti szanszkrit szövegből készült. A mű ma ismert formája hozzávetőlegesen a 15. századból származik, és szerzőségét a hagyomány egy Szvátmáráma nevű bölcs jóginak tulajdonítja. Szvátmáráma a jóga úgynevezett hatha irányzatát gyakorló és hagyományozó azon tanítványi lánc tagja volt, amely tudását a hindu Siva istenségtől kapott kinyilatkoztatásra vezeti vissza: Siva, a Jóga Ura (Jógésvara) adta át a tant Matszjéndranáthának, ő pedig Góraksanáthának (Górakhnáthnak), aki Szvátmáráma mestere volt. Ők képezték a magját az ún. nyolcvannégy sziddha ("tökéletessé vált jógi") közösségének, amelynek tagjai közül szövegünk jó párat meg is nevez. Ez a Kr. u. 9. és 12. század között kialakult irányzat kapcsolatban állhatott, illetve nagy tiszteletben tartotta a kilenc nátha ("védelmező úr") tanítványi közösségét, melynek feje szintén maga Siva Ádinátha ("az első nátha").
A Hatha-jóga-pradípiká Indiában rendkívüli tiszteletnek és népszerűségnek örvend, a jóga egyik alapszövege. A hatha-jóga tanítása mély nyomot hagyott az ind kultúrában, sőt a mai napig hat, nem csak Indiában, hanem az egész világon. A középkori ind filozófiának, vallásnak és költészetnek (például az Európában is ismert Kabírdász misztikus verseinek) egy nagy szelete értelmezhetetlenné válna a Hatha-jóga-pradípiká és a vele szoros rokonságban álló szövegek (pl. a Siva-szanhitá és a Ghéranda-szanhitá) nélkül. A korunkban megjelenő jóga-könyvek szinte kivétel nélkül a hatha-jóga tanait tárgyalják. Komoly és komolytalan jóga-tanfolyamok mind a hatha-szövegekben található gyakorlatokat végeztetik a vállalkozó kedvű érdeklődőkkel. Tulajdonképpen a nyugati ember számára a jóga egyet jelent a hatha-jógával. De mi is valójában a hatha-jóga?
A hatha-jóga kifejezés második tagjának, a jógának etimológiája közismert: a szó a szanszkrit "összeköt, igába hajt, alkalmaz" jelentésű judzs igegyökből származik. Eredeti, legkézenfekvőbb jelentése "módszer (az elme leigázására)", illetve "igázás". A szó hagyományos ind magyarázata: "összekapcsolódni az istenséggel", bár meg kell jegyeznünk, hogy ez viszonylag késői jelentésárnyalat.
A hatha szó meghatározása már komolyabb nehézségeket okoz. Alapjelentése: "erő, erőszak", aminek az lehet a magyarázata, hogy a jógi nagy erőfeszítést igénylő gyakorlatokat végez. Az ind kommentátorok szerint azonban, a hatha szóösszetétel: ha-tha, azaz "nap-hold, jobb-bal, pozitív-negatív" stb., tehát az ellentétpárok és azok egymásba olvadása, feloldódása, a kettősségnélküliség állapota.
Történetileg a hatha-jóga mindenekelőtt egy nagy ívű szintézis: szintézise bráhmanista és hindu tradícióknak, misztikus irányzatoknak, saiva rituáléknak, tantrikus tanításoknak, valamint a klasszikus, Patanydzsali-féle jóga-tannak.
A hatha-jógát nehéz lenne mai, európai kategóriákba sorolni, hiszen nem vallás, nem filozófia, nem pszichológia, és nem is tornagyakorlat-sorozat, hanem ezeknél sokkal több. A jóga egy olyan gyakorlatrendszer, amely a test és az elme leigázásán, a fölöttük való uralom megszerzésén keresztül kívánja elérni a megváltást. Az a gondolat, hogy a bölcs az elme leigázásával érheti el a máskülönben elkerülhetetlen szenvedéstől való megszabadulást, az egyik legősibb elképzelés Indiában. Önmagunk vezeklés általi lebírása mint szakrális gyakorlat már megtalálható a Védáknak nevezett ősi szentiratokban (Kr. e. 2-1. évezred), nyilvánvaló szerephez jut az ún. upanisad-szövegekben (például a Svétásvatara-, a Mándúkja- és a Maitrí-upanisadban, valamint a jóval későbbi ún. jóga-upanisadokban), a két nagy eposzban, a Mahábháratában és a Rámájanában, kiváltképp az előbbi Bhagavad-gítá című fejezetében. Az elme uralásának átfogó kifejtését azonban csak Patanydzsali Jóga-szútrájában (Kr. u. 2-4. század?) és ennek kommentárjaiban kapjuk meg először. Ez a mű azonban a Hatha-jóga-pradípikával összehasonlítva sokkal elvontabb, intellektuálisabb alkotás, mely inkább a rádzsa-jóga leírására helyezi a hangsúlyt. Patanydzsali híres definíciója így hangzik: "A jóga az elmeműködés megállítása." Patanydzsali még hozzáteszi, hogy az elmeműködés ötrétű: helyes ismeretszerzés, rávetítés, képzetalkotás, alvás és emlékezés.
Talán közelebb kerülünk a jóga céljának megértéséhez, ha kérdésekké alakítjuk Patanydzsali kijelentéseit: ha megszüntetjük az érzékszervek működését, a tárgyakra nem vetítünk rá tulajdonságokat, ha gátat vetünk az emlékezésnek, nem gondolunk semmire, nem képzelünk el semmit, de eközben nem alszunk el, nem zuhanunk álomtalan mélyalvásba, hanem éberen átéljük ezt az állapotot, vajon mi történik? Vajon megvalósítható-e ez az állapot?
A jóga tanításának merész válasza ezekre a kérdésekre a következő: igen, ez az állapot megvalósítható, és miután minden rezdülése megszűnt, az elme a szamádhi állapotába kerül, ami eltörli a szenvedést, bölcsességet szül, csodálatos képességeket ad a gyakorlónak, és a világi kötelékektől, béklyóktól véglegesen megszabadítja.
A hétköznapi gondolkodás számára csak nehezen megfogható tudatállapotok léte már az upanisadokban is izgalmas kérdésként bukkan fel:

[Adzsátasatru] megfogta Báláki kezét, felállt és odavezette egy alvó emberhez. Szólítgatni kezdte az előbbi nevekkel:
- Nagy, fakó köntösű Nedűkirály! - de az fekve maradt. Akkor megrázta a kezével, és rögtön felébredt.
Azt kérdezte akkor Adzsátasatru:
- Hol volt a megismerésből álló Ember, mikor ez aludt, és honnan jött vissza az imént?
Ám Báláki ezt sem tudta. Adzsátasatru így folytatta:
- […] mikor olyan mélyen elalszik, hogy már semmiről sem tud, akkor a jótevő erekbe bújik.
Ezekből hetvenkétezer fut ki a szívből a szívszövedékbe.
(Brihadáranjaka-upanisad II. 1. 15-17 és 19., Tenigl-Takács László ford.)

A fenti idézetből is kitűnik, hogy már az upanisadokban is megvoltak azok a sajátos fiziológiai elképzelések, amelyek a jógára olyannyira jellemzőek. Ezek szerint az emberi testet, ha nem is látható, tapintható formában, de egy titokzatos vezetékhálózat, a nádík rendszere szövi keresztül-kasul, amiben az életenergia, az életszél, a prána áramlik. A Hatha-jóga-pradípiká és a hozzá hasonló szövegek szerint az elme teljes uralásának, vagyis a szamádhi-állapotnak az eléréséhez elengedhetetlen, hogy a nádíkat megtisztítsuk, így szabaddá tegyük az életenergia áramlását, majd
a gerinc mellett futó két fő vezetékből, az idából és a pingalából, valamint az összes kisebb vezetékből összegyűjtve a gerinccsatorna vonalán elhelyezkedő fő vezetéken, a szusumnán felvezessük. A jógik a gerinccsatorna tövében szunnyadó energiát Kundaliní kígyó-istennő alakjában tisztelték. Ahhoz, hogy a Kundaliní - mely sokak szerint egyfajta összegyűjtött és szublimált szexuális energia, libidó - felkússzon
a szusumnán, és elérje végcélját, a koponyatetőt, a központi vezetékben lévő "csomókat", "lótuszokat" avagy "csakrákat" át kell fúrnia. Végül, ha ez az energia eléri a fejtetőt, illetve az ott található legfőbb központot, létrejön a megszabadulás (móksa, mukti).
A Kundaliní eme misztikus felemelkedését a következő módszerekkel, "jógákkal" segíthetjük elő: be kell tartanunk a főbb és kisebb szabályokat (lásd szövegünk első fejezetének 17-18. versét), melyek közül az előbbiek fényében figyelemre méltó az önmegtartóztatás, a brahmacsarja. Ezek után különböző nyújtó- és feszítő-gyakorlatokkal, lazítással, bonyolult és nehéz ülőhelyzetek gyakorlásával kell testünket megszilárdítani és hajlékonnyá tenni azért, hogy képes legyen egy-egy pozícióban hosszabb ideig szilárdan megmaradni. Itt külön ki kell emelni a gerincre irányuló, igen pozitív hatású gyakorlatokat. Ezek teszik ki a Hatha-jóga-pradípiká első fejezetét, "tanítását".
A második tanítás a légző- és tisztító-gyakorlatokat írja le, melyeknek fő célja a test teljes megtisztítása valamint a szamádhi-állapothoz, a "jóga-alváshoz" elengedhetetlen, a mélyalvásra jellemző légzésforma tudatosítása és begyakorlása.
A harmadik tanítás a mudrák sokszor meghökkentő gyakorlataiba vezeti be az olvasót. A mudrá szónak számos jelentése van, többek között "pecsét, lezárás, kéztartás, testhelyzet, pörkölt gabona, női partner a rituális közösülésben" stb. A szó jelentésének sokrétűsége jól tükröződik a szövegben is: találunk itt testhelyzet-leírásokat, melyeket légzőgyakorlatokkal kombinálnak, ún. "elzárásokat", "zárakat", azaz bandhákat melyek a torok, a has és a végbél összeszorítását jelentik, aminek a célja a pránának a szusumnába való beáramoltatása. Ezen kívül olvashatunk az első fejezetben előírt önmegtartóztatással látszólag nehezen összeegyeztethető szexuális praktikákról, melyekhez érdekes párhuzamokat találhatunk az upanisadokban. Az elfolyt mag felkenése a homlokra vagy a férfimag "visszatérítése" például egyfajta varázslat formájában már megtalálható a Brihadáranjaka-upanisadban is:

Ha valakinek álmában vagy ébren elmegy férfimagja, az keverje meg ujjával, és […] mártsa két ujját elment magjába, majd dörzsölje szemöldökei közé, vagy a mellkasa közepére.
[…] Ha a férfi nem akarja, hogy asszonya megfoganjon, úgy tegye belé a dolgot, tapadjanak száj a szájhoz, lélegezzen be, majd lélegezzen ki, és mondja a következőket:
- Nemzőerőmmel, férfierőmmel kiszívom belőled a magot.
Akkor a nő nem fogan.
(Brihadáranjaka-upanisad, VI. 4. 5. és 10.
Tenigl-Takács László ford.)

Az ilyesfajta gyakorlatok azonban, mint azt a harmadik fejezet első versében olvashatjuk, már a jóga-tantra kategóriájába sorolhatók. A tantra ("láncfonal") olyan jóga-gyakorlatokat foglal magába, melyek során a rituális mágia is előtérbe kerül. A tantrikus jóga szerteágazó és jórészt titkos gyakorlatrendszert használ, mely a kívülálló számára gyakran megbotránkoztatónak tűnhet. Ezen gyakorlatok hagyományosan csak a tantrikus fogadalmat tett tanítvány számára fedhetők fel a maguk teljességében. A jóga-tantra szexuális és egyéb "tisztátalan" gyakorlatai azonban sok kutató szerint szimbolikusak. Segítségükkel a gyakorló túl tud lépni a jó és a rossz, az áldásos és a bűnös kettősség-kategóriáin, és a dualitást meghaladva minden jelenséget előítélet nélkül, a legmagasabb egységbe olvadva képes látni. Mindazonáltal a tantra ezen igen bonyolult szimbólumrendszere táptalajául szolgálhatott olyan félreértéseknek, félremagyarázásoknak, melyeket Mircea Eliade, a neves indológus "szimbólumzavarnak" nevezett. Az ilyen hibás értelmezések vezethettek olyan szélsőséges praktikákhoz, mint például a vérivás, emberhús-evés vagy a különböző rituális áldozatok. Mindezek fényében nem meglepő, ha a Hatha-jóga-pradípiká harmadik, tantrikus gyakorlatokkal foglalkozó fejezete a legnehezebben érthető és értelmezhető.
A negyedik fejezet a meditációról, a tudat lecsillapításáról, rezdüléseinek megszüntetéséről és a szamádhiról szól. Ehhez különböző koncentrációs gyakorlatokat ajánl, kiemelve a "belső hangra", a nádára való koncentrációt, amelybe belemerülve a tudat elnyugszik, feloldódik. "És az a fény, ami ott ragyog az Ég fölött, […] az bizony egy az emberben ragyogó fénynyel. […] Meghallani úgy lehet, hogy az ember fülét befogja, és olyat hall, mint az égő tűz ropogása", mondja a Cshándógja-upanisad (III. 13. 7., Tenigl-Takács László ford.).
Felmerülhet a kérdés, vajon belefoghatunk-e a jóga gyakorlásába csupán a Hatha-jóga-pradípiká szövege alapján? A válasz nemleges. A szövegben található leírások némelyike hiányos, nehezen érthető, ezért egy képzett jóga-mester szóbeli kiegészítését igényli. Ezen kívül számos gyakorlat - elsősorban a légző- és tisztító-gyakorlatok - önállóan, felügyelet nélkül való végzése még egészséges emberek számára is súlyos veszélyeket rejthet magában. A gyakorló sok problémával szembesülhet, melyekre csak részletesebb leírások (lásd irodalomjegyzék lentebb) és egy, a jógában már jártas mester tanácsai kínálhatnak megoldást. Maga a szöveg is többször hangsúlyozza, hogy csak mester, guru felügyeletével szabad gyakorlásba fognunk. Megbízható gurut azonban még Indiában is nehéz találni, az európai mesterekhez és jóga-körökhöz szintén csak megfelelő kritikai érzékkel ajánlatos közelednünk. Végül: ugyan a Hatha-jóga-pradípiká nem az ún. szútra-stílusban íródott, tehát tömörsége és homályossága nem éri el például a Jóga-szútra szintjét, mégis inkább tekinthető vázlatnak, mint
a jóga-tan részletekbe menő kifejtésének. E művet elsősorban azoknak a gyakorlóknak szánhatták, akik mestereik útmutatásai alapján már többé-kevésbé elsajátították a gyakorlatokat. Ez újabb nehézséget jelent a jógázni vágyó számára.
A szöveget, mint az indiai kéziratok többségét, valószínűleg több forrásból szerkesztették össze. Az első és második fejezet meglehetősen egységes képet mutat. A harmadik tantrikus jellegű betoldásnak tűnik, míg a negyedik mintha két részből, koncentrációs gyakorlatok leírásából és a misztikus belső hang, a náda meditációjából lenne összefűzve. Erre utalhat a IV. 64. versben található, általában művek elejére illesztett invokáció. Noha a szöveg nem tűnik egységesnek, mégis világos képet ad a hatha-jóga tudományáról: átfogó formában mutatja be a megszabadulás útját, az előkészületektől a végső cél eléréséig.
A téma iránt érdeklődők számára álljon itt - a teljesség igénye nélkül - néhány mű címe a magyar nyelvű jóga-irodalomból. Mircea Eliade A jóga című munkája (Európa, Bp. 1996.) kimerítően tárgyalja
a jóga történetét. A jóga és a modern orvostudomány, idegélettan, agykutatás összefüggéseiről Dr. Vígh Béla két élvezetes könyve olvasható: Jóga és tudomány (Gondolat, Bp. 1972.) és A jóga és az idegrendszer (Gondolat, Bp. 1985.). A jóga gyakorlásáról többen írtak jól használható könyvet: Dr. Weninger Antal: Az idő partján (Tankönyvkiadó, Bp. 1988.) és Dely Károly: Jóga (Medicina, Bp. 1970.). A felsorolt művekben terjedelmes bibliográfiák találhatók, ami segíti a további tájékozódást. A magyar jóga-irodalom egyik klasszikus műve, Baktay Ervin A diadalmas jóga c. könyve (Pantheon, Budapest, 1942). Patanydzsali Jóga-szútrája többször megjelent már magyarul, például Ísvarakrisna: A számvetés megokolása, Patandzsali: Az igázás szövétneke (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Bp. 1994.). Még ajánlható: Dr. Pressing Lajos A yoga-meditáció sajátosságai (Buddhista Misszió, Bp. 1986.). M. Eliade novellája, a Honigberger doktor titka (Stella Maris, Bp. 1996.) szórakoztató formában nyújt betekintést a jógába. A Hatha-jóga-pradípiká szövege korábban már megjelent a Javaskönyv című szöveggyűjteményben ("Harmadik Évezred" Kiadó és Kereskedelmi Bt., Nagykovácsi, 1997.), melyet érdeklődéssel forgattunk.
Fordításunk két szövegkiadás alapján készült: Hatha Yoga Pradipika - The Light on Hatha Yoga, commentary by Swami Muktibodhananda Saraswati (Bihar School of Yoga, Munger, 1985.) és a The Hatha Yoga Pradipika translated into English by Pancham Sinh (Munshiram Manoharlal, New Delhi, 1992.).
A két szöveg között a versek számának tekintetében némi eltérés mutatkozik. Ezen eltéréseket az adott helyeken jegyzetekben közöljük.
A fordítással kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az eredeti szanszkrit szöveg versben íródott. Nagy része slókában, mely más, bonyolultabb versformákkal váltakozik. Fordításunk prózai formájának oka, hogy a versformák átültetése sokszor a tartalmi pontosság rovására ment volna, amit viszont ez esetben - tekintve, hogy a Hatha-jóga-pradípiká nem irodalmi szöveg - elsőrendű fontosságúnak tartottunk.
A szanszkrit szavakat magyaros átírásban közöljük, tehát a magyar helyesírás, kiejtés szerint ejtendők, ami meglehetősen közel áll az eredeti kiejtéshez. A tudományos átírást szándékosan mellőztük, a szanszkritul tudók a magyar átírás alapján is vissza tudják keresni a szavakat.
Ahol úgy éreztük, hogy a szöveg magyarázatra szorul, ott jegyzetekkel láttuk el, ami reményeink szerint megkönnyíti a folyamatos olvasást és szövegértést. A könyv végén szójegyzék található, mely a szövegben előforduló legfontosabb szanszkrit és magyar jóga-szakkifejezéseket tartalmazza.
És, hogy a Hatha-jóga-pradípiká tanításaiból menynyi a tiszteletet érdemlő bölcsesség, mi az ind szellem által oly szeretett költői túlzás, mi a lenyűgöző lélektani felismerés és mi az, ami kritikával kezelendő? Ezt az olvasónak már magának kell megfejtenie.
Budapest, 1998. augusztusa
A fordítók